Írta: Philippe Rivière
„Nem a műveim által szeretnék halhatatlan lenni. Úgy akarok halhatatlanná válni, hogy nem halok meg.” – Woody Allen
Az örök élet utáni ősi vágynak az elmúlt nyár óta immár hivatalos kutatási helyszíne is van: a kaliforniai Silicon Valley-ben található, és Singularity University-nek (SU – Különösség Egyetem) hívják. Nevét a „szingularitás” fogalmáról kapta, mely a jövőkutatók számára azt az időpontot jelöli, amikor a technikai, technológiai fejlődés úgy felgyorsul, hogy egy átlagos szellemi képességekkel rendelkező ember már nem is tudja követni azt.
Ezerkétszáz jelentkező közül választották ki azt a negyven egyetemi hallgatót, aki részt vehetett a Singularity University 2009 nyarán induló nyári egyetemén, melynek legfőbb célkitűzése az, hogy technikai adottságainkat globális problémák megoldásához használjuk fel. A résztvevők kilenc héten át előadásokon és workshopokon vettek részt, olyan közismert és elismert szakemberek vezetésével, mint pl. Vinton Cerf (az internet „szülőatyja”), Robert Metcalfe (az ethernet hálózati protokoll feltalálója), George Smoot (2006. fizikai Nobel-díjasa), Dan Berry űrhajós, valamint a matematika, az orvostudomány és az űrkutatás illusztris „sztárjai”.
Témaközelítésük az Intel mikroprocesszorgyártó cég alapítójának nevét viselő Moore-törvényen alapul. E törvény értelmében az egy komputerchipen elhelyezett tranzisztorok száma változatlan költség mellett kétévente megduplázódik. Ez a jelenség – amint azt az SU szervezői hangsúlyozzák – nem kizárólagosan csak az elektronikára jellemző, hanem, úgy tűnik, ez a gyorsulási ritmus megfigyelhető valamennyi tudományterületen; s ráadásul a különböző tudományterületek fejlődése ösztönzőleg hat egymásra is. A technológiai fejlődés exponenciális: ennek megállapításához elegendő grafikusan ábrázolni a beszéd vagy a mechanika történetét, vagy éppenséggel felvázolni a biológiai evolúció nagy korszakait.
Ennek a gondolkodásnak Ray Kurzweil futurológus, feltaláló, SU-alapító az egyik vezéralakja. A „felgyorsult gyorsulás”-elméletből az alábbi végkövetkeztetést vonja le: az elkövetkezendő száz év nem csupán „fokozatos technológiai fejlődésről” szól majd, hanem „a mai fejlődési tempóval kalkulálva, húszezer évnyi fejlődéssel ér majd fel”. E technológiai felgyorsulás eredményeként „a 2020-as évek végéig olyan számítógépeket (...) alkotunk majd meg, amelyek az emberitől meg nem különböztethető intelligenciával rendelkeznek, s megbirkóznak a Turing-teszttel.” Akkor majd „mi, emberek, még sokkal intelligensebbek leszünk, mivel fuzionálunk majd a magunk teremtette technológiával.”
Ebben a transzhumanista perspektívában a jövő kiaknázatlan kapacitások, képességek áradatával – mondhatnánk bőségszarujával – kecsegtet minket, melyből megint csak technológiai felgyorsulás következik, mígnem elérünk egy pontot – a híres, nagybetűs Szingularitást –; általa „a világ biológiai eredetétől és az emberi agytól független intelligenciába merül, s intelligenciaköd hatja majd át az anyagot és az energiát.” Semmi sem marad ugyanolyan, mint azelőtt. Ahogy a Szingularitás egyik fő ideológusa, a matematikus és sci-fi szerző Vernor Vinge írta : „Olyan világba lépünk majd be, mely emberi múltunktól ugyanannyira különbözik, mint amennyire az ember különbözik az állattól.”
„Őrület, mi? Talán tényleg az” – jegyzi meg Jean-Louis de Montesquiou a francia Books magazin blogjában. De az, aki egyszer már találkozott a komputer-úttörő-guru Ray Kurzweillel, könnyen hagyja magát rábeszélni. „Mindenekelőtt azok, akik, mint jómagam is, virtuálisan találkoztak vele – Kurzweil ugyanis szeret „teleportálással” részt venni konferenciákon: megtévesztésig hasonló hologramja egy szingapúri előadóteremben gesztikulál, a teremben fel-le sétálva válaszol kérdésekre, miközben ő maga fizikailag Kaliforniában van. Egy olyan jövőkép és vízió, mely ráadásul ennyire pozitív, és ilyen impulzív módon van tálalva, könnyen hihetővé válik.”
Immár húsz éve rengeteg furcsábbnál furcsább weboldal prezentálja a transzhumanista mozgalom legextrémebb irányzatait, mégis fellelhető köztük valamiféle közös nevező. Az extropia híveinek célja például az, hogy állandó információhalmozás révén próbálják leküzdeni az entrópiát – mely nem más, mint minden szervezett anyag szükségszerű vonzódása a rendezetlenség felé –, s ezáltal próbálja nemesíteni az embert; míg a „geek”-ek (informatika és sci-fi/fantasy megszállottak) kütyükkel és merészebbnél merészebb tudományos tézisekkel dobálóznak. „A transzhumanista mozgalom immár erős lobbival rendelkezik.” –ujjong győzedelmesen James Hughes szociológus, a Hartfordi Institute for Ethics and Emerging Technologies vezetője. A futurizmus manapság csúcsra jár. Pillanatnyilag négy dokumentumfilm készül ebben a témában.
Ahhoz, hogy a Singularity University hallgatójához illő szellemi állapotba helyezzük magunkat – ami nem jelenti azt, hogy az extrópia híveihez kellene csatlakoznunk –, elegendő egy kis retorikai lelemény. Mi szükség arra, hogy az ENSZ-hez hasonlóan azon lamentáljunk, hogy 2015-ig a felére kell csökkenteni a napi egy dollárból élő népesség arányát (Millenniumi Fejlesztési Célok 1. célkitűzése)? Többet ér, ha szeminárium diákjainkat már az első nap a következő feladattal, felütéssel fogadjuk:„A földön egymilliárd személyt kell jóllakatniuk. Hogyan fognának hozzá?” Helyes! Fő a pozitív, konstruktív, gyakorlatias gondolkodás. Gondoljuk csak végig: mi is a táplálék? Olyan organikus anyag, melyet képesek vagyunk megemészteni. Tehát elegendő csupán feltalálni azt a gépet, mely nanorobotok segítségével iszapból vagy algákból táplálékot állít elő. Probléma megoldva; van még kérdés?!
Az SU-alapítója, Peter Diamandis számára a jövő technológiája nem csupán az éhezést szüntetheti majd meg, hanem hosszú távon az emberiség összes gondját megoldhatja majd. Sok ember vallja ezt a Silicon Valley olvasztótégelyében; közülük nem is egy csúcstechnológiával foglalkozó vállalat vagy kutatóintézet vezetője.
A legidősebbeket – a „baby-boom generáció” gyermekeit, akik 50 felé járnak – szó szerint sürgeti az idő, hisz nekik valóban fizikailag is ki kell tartaniuk addig, míg az emberiség odáig jut, hogy „ipari mennyiségben” gyártson „nanorobotokat”, melyeket a sejtpusztulás megakadályozása végett belénk fecskendeznek majd. Ez a magyarázata annak, miért helyeznek nagy hangsúlyt a táplálkozásra és a fizikai kondícióra. Könyvében Kurzweil is bevallja, hogy „naponta kétszázötven táplálék kiegészítő pirulát vesz be, és hetente fél tucat injekciót kap”. Az SU programjában az élettartam-növelés előkelő helyet foglal el: a kurzuskínálat „Az öregedés vége” című előadása a „biológiai halhatatlansággal” foglalkozik.
Az IBM Almaden-i kutatóközpontjának egyik workshopján a diákok az energiaválság megoldásának különböző lehetőségeiről vitáznak: lehet, hogy hegyeket kell lerombolnunk, és az anyagukból energiát kinyerni? Vagy helyezzünk el inkább nanotechnológiai napelemeket a világűrben? Netán – bár ez kicsit prózai – hozzunk létre egy olyan rendszert, melynek segítségével az áramszolgáltatók távirányítással kapcsolhatnák ki a vállalati irodák klímáját, mikor épp többletenergiára van szükségük...?
A résztvevő diákok gyárlátogatáson vesznek részt: biokerozin gyártásához szükséges alga- és baktériumtenyészeteket tanulmányoznak. Kockázati tőkebefektetőkkel reggeliznek. Még a játék piacra dobása előtt, a számítógéppel programozható, újgenerációs Lego™ építőkockát tesztelik. Egy napot arra szánnak, hogy katasztrófa-szcenáriókat modellezzenek… Mi lenne, ha… az intelligens robotok meg akarnák semmisíteni az emberiséget, vagy egy biológiai kísérlet felett elveszítené az emberiség a kontrollt, és a kitenyésztett organizmusok hatalmukba kerítenék a földet…?
Bár néha kiforratlan, ködös ötletek születnek – olykor hétköznapi semmiségekről, máskor az emberiség létfontosságú kérdéseiről – egy biztos: kreativitásnak nincsenek híján. A feladatokat és jövőbeni megoldási stratégiákat szemlélve nem lehetetlen, hogy a végén ez a hightech-elit maga is beleszédül. Na, persze nem Davos-elitjéről van szó… Ami összeköti ezeket a fiatalokat, az az a tudat, hogy ők a csúcstechnológia úttörői. És csak ez számít. Simon Daniel angol mérnök, aki hallgatóként vett részt a SU 2009-en, cikksorozatban számolt be tapasztalatiról aFinancial Times-ban : „A képzés egyik, ugyan ki nem mondott, de mindent átszövő gondolata az, hogy minden lehetséges. »Ha ti kitaláljátok, akkor lesz olyan befektető, aki megfinanszírozza, a technológiák exponenciális fejlődése pedig garantálja, hogy az icike-picike ötlet… hamarabb válik valósággá, mintsem gondolnánk«.”
Lehetséges, hogy még száz évet kell várnunk arra, hogy kiderüljön, vajon ez az álmodozóknak és fantasztáknak szóló program valósággá válik-e, s ha igen, mennyire. Az SU első nyári egyetemére a NASA (Amerikai Űrkutatási Hivatal) bázisain került sor. Egyik fő támogatójuk, „védőangyaluk” az a Larry Page, aki tizenegy évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy „a világszerte fellelhető információkat egybeszervezi és rendszerezi”.
A végeredmény egész jól sikerült – úgy hívják: Google.
„Nem a műveim által szeretnék halhatatlan lenni. Úgy akarok halhatatlanná válni, hogy nem halok meg.” – Woody Allen
Az örök élet utáni ősi vágynak az elmúlt nyár óta immár hivatalos kutatási helyszíne is van: a kaliforniai Silicon Valley-ben található, és Singularity University-nek (SU – Különösség Egyetem) hívják. Nevét a „szingularitás” fogalmáról kapta, mely a jövőkutatók számára azt az időpontot jelöli, amikor a technikai, technológiai fejlődés úgy felgyorsul, hogy egy átlagos szellemi képességekkel rendelkező ember már nem is tudja követni azt.
Ezerkétszáz jelentkező közül választották ki azt a negyven egyetemi hallgatót, aki részt vehetett a Singularity University 2009 nyarán induló nyári egyetemén, melynek legfőbb célkitűzése az, hogy technikai adottságainkat globális problémák megoldásához használjuk fel. A résztvevők kilenc héten át előadásokon és workshopokon vettek részt, olyan közismert és elismert szakemberek vezetésével, mint pl. Vinton Cerf (az internet „szülőatyja”), Robert Metcalfe (az ethernet hálózati protokoll feltalálója), George Smoot (2006. fizikai Nobel-díjasa), Dan Berry űrhajós, valamint a matematika, az orvostudomány és az űrkutatás illusztris „sztárjai”.
Témaközelítésük az Intel mikroprocesszorgyártó cég alapítójának nevét viselő Moore-törvényen alapul. E törvény értelmében az egy komputerchipen elhelyezett tranzisztorok száma változatlan költség mellett kétévente megduplázódik. Ez a jelenség – amint azt az SU szervezői hangsúlyozzák – nem kizárólagosan csak az elektronikára jellemző, hanem, úgy tűnik, ez a gyorsulási ritmus megfigyelhető valamennyi tudományterületen; s ráadásul a különböző tudományterületek fejlődése ösztönzőleg hat egymásra is. A technológiai fejlődés exponenciális: ennek megállapításához elegendő grafikusan ábrázolni a beszéd vagy a mechanika történetét, vagy éppenséggel felvázolni a biológiai evolúció nagy korszakait.
Ebben a transzhumanista perspektívában a jövő kiaknázatlan kapacitások, képességek áradatával – mondhatnánk bőségszarujával – kecsegtet minket, melyből megint csak technológiai felgyorsulás következik, mígnem elérünk egy pontot – a híres, nagybetűs Szingularitást –; általa „a világ biológiai eredetétől és az emberi agytól független intelligenciába merül, s intelligenciaköd hatja majd át az anyagot és az energiát.” Semmi sem marad ugyanolyan, mint azelőtt. Ahogy a Szingularitás egyik fő ideológusa, a matematikus és sci-fi szerző Vernor Vinge írta : „Olyan világba lépünk majd be, mely emberi múltunktól ugyanannyira különbözik, mint amennyire az ember különbözik az állattól.”
„Őrület, mi? Talán tényleg az” – jegyzi meg Jean-Louis de Montesquiou a francia Books magazin blogjában. De az, aki egyszer már találkozott a komputer-úttörő-guru Ray Kurzweillel, könnyen hagyja magát rábeszélni. „Mindenekelőtt azok, akik, mint jómagam is, virtuálisan találkoztak vele – Kurzweil ugyanis szeret „teleportálással” részt venni konferenciákon: megtévesztésig hasonló hologramja egy szingapúri előadóteremben gesztikulál, a teremben fel-le sétálva válaszol kérdésekre, miközben ő maga fizikailag Kaliforniában van. Egy olyan jövőkép és vízió, mely ráadásul ennyire pozitív, és ilyen impulzív módon van tálalva, könnyen hihetővé válik.”
Immár húsz éve rengeteg furcsábbnál furcsább weboldal prezentálja a transzhumanista mozgalom legextrémebb irányzatait, mégis fellelhető köztük valamiféle közös nevező. Az extropia híveinek célja például az, hogy állandó információhalmozás révén próbálják leküzdeni az entrópiát – mely nem más, mint minden szervezett anyag szükségszerű vonzódása a rendezetlenség felé –, s ezáltal próbálja nemesíteni az embert; míg a „geek”-ek (informatika és sci-fi/fantasy megszállottak) kütyükkel és merészebbnél merészebb tudományos tézisekkel dobálóznak. „A transzhumanista mozgalom immár erős lobbival rendelkezik.” –ujjong győzedelmesen James Hughes szociológus, a Hartfordi Institute for Ethics and Emerging Technologies vezetője. A futurizmus manapság csúcsra jár. Pillanatnyilag négy dokumentumfilm készül ebben a témában.
Ahhoz, hogy a Singularity University hallgatójához illő szellemi állapotba helyezzük magunkat – ami nem jelenti azt, hogy az extrópia híveihez kellene csatlakoznunk –, elegendő egy kis retorikai lelemény. Mi szükség arra, hogy az ENSZ-hez hasonlóan azon lamentáljunk, hogy 2015-ig a felére kell csökkenteni a napi egy dollárból élő népesség arányát (Millenniumi Fejlesztési Célok 1. célkitűzése)? Többet ér, ha szeminárium diákjainkat már az első nap a következő feladattal, felütéssel fogadjuk:„A földön egymilliárd személyt kell jóllakatniuk. Hogyan fognának hozzá?” Helyes! Fő a pozitív, konstruktív, gyakorlatias gondolkodás. Gondoljuk csak végig: mi is a táplálék? Olyan organikus anyag, melyet képesek vagyunk megemészteni. Tehát elegendő csupán feltalálni azt a gépet, mely nanorobotok segítségével iszapból vagy algákból táplálékot állít elő. Probléma megoldva; van még kérdés?!
Az SU-alapítója, Peter Diamandis számára a jövő technológiája nem csupán az éhezést szüntetheti majd meg, hanem hosszú távon az emberiség összes gondját megoldhatja majd. Sok ember vallja ezt a Silicon Valley olvasztótégelyében; közülük nem is egy csúcstechnológiával foglalkozó vállalat vagy kutatóintézet vezetője.
A legidősebbeket – a „baby-boom generáció” gyermekeit, akik 50 felé járnak – szó szerint sürgeti az idő, hisz nekik valóban fizikailag is ki kell tartaniuk addig, míg az emberiség odáig jut, hogy „ipari mennyiségben” gyártson „nanorobotokat”, melyeket a sejtpusztulás megakadályozása végett belénk fecskendeznek majd. Ez a magyarázata annak, miért helyeznek nagy hangsúlyt a táplálkozásra és a fizikai kondícióra. Könyvében Kurzweil is bevallja, hogy „naponta kétszázötven táplálék kiegészítő pirulát vesz be, és hetente fél tucat injekciót kap”. Az SU programjában az élettartam-növelés előkelő helyet foglal el: a kurzuskínálat „Az öregedés vége” című előadása a „biológiai halhatatlansággal” foglalkozik.
Az IBM Almaden-i kutatóközpontjának egyik workshopján a diákok az energiaválság megoldásának különböző lehetőségeiről vitáznak: lehet, hogy hegyeket kell lerombolnunk, és az anyagukból energiát kinyerni? Vagy helyezzünk el inkább nanotechnológiai napelemeket a világűrben? Netán – bár ez kicsit prózai – hozzunk létre egy olyan rendszert, melynek segítségével az áramszolgáltatók távirányítással kapcsolhatnák ki a vállalati irodák klímáját, mikor épp többletenergiára van szükségük...?
A résztvevő diákok gyárlátogatáson vesznek részt: biokerozin gyártásához szükséges alga- és baktériumtenyészeteket tanulmányoznak. Kockázati tőkebefektetőkkel reggeliznek. Még a játék piacra dobása előtt, a számítógéppel programozható, újgenerációs Lego™ építőkockát tesztelik. Egy napot arra szánnak, hogy katasztrófa-szcenáriókat modellezzenek… Mi lenne, ha… az intelligens robotok meg akarnák semmisíteni az emberiséget, vagy egy biológiai kísérlet felett elveszítené az emberiség a kontrollt, és a kitenyésztett organizmusok hatalmukba kerítenék a földet…?
Bár néha kiforratlan, ködös ötletek születnek – olykor hétköznapi semmiségekről, máskor az emberiség létfontosságú kérdéseiről – egy biztos: kreativitásnak nincsenek híján. A feladatokat és jövőbeni megoldási stratégiákat szemlélve nem lehetetlen, hogy a végén ez a hightech-elit maga is beleszédül. Na, persze nem Davos-elitjéről van szó… Ami összeköti ezeket a fiatalokat, az az a tudat, hogy ők a csúcstechnológia úttörői. És csak ez számít. Simon Daniel angol mérnök, aki hallgatóként vett részt a SU 2009-en, cikksorozatban számolt be tapasztalatiról aFinancial Times-ban : „A képzés egyik, ugyan ki nem mondott, de mindent átszövő gondolata az, hogy minden lehetséges. »Ha ti kitaláljátok, akkor lesz olyan befektető, aki megfinanszírozza, a technológiák exponenciális fejlődése pedig garantálja, hogy az icike-picike ötlet… hamarabb válik valósággá, mintsem gondolnánk«.”
Lehetséges, hogy még száz évet kell várnunk arra, hogy kiderüljön, vajon ez az álmodozóknak és fantasztáknak szóló program valósággá válik-e, s ha igen, mennyire. Az SU első nyári egyetemére a NASA (Amerikai Űrkutatási Hivatal) bázisain került sor. Egyik fő támogatójuk, „védőangyaluk” az a Larry Page, aki tizenegy évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy „a világszerte fellelhető információkat egybeszervezi és rendszerezi”.
A végeredmény egész jól sikerült – úgy hívják: Google.
Fordította: Benyik Mátyás és Hussein Evin
