Az első ezeréves ember
Saint Germain gróf kocsisától egyszer megkérdezték:
– Igaz, hogy urad már elmúlt 400 éves?
– Nem tudom – felelte amaz –, jómagam csak 130 éve szolgálok mellette.
Saint Germain éveinek számáról a legkülönösebb legendák keringtek. Egy bizonyos Gergy grófnő – akinél Casanova is megismerkedett vele – azt mesélte, hogy már 1758-ban, tehát 50 évvel azelőtt is találkozott a gróffal, ugyanolyan formában. Maga a gróf, ha a koráról volt szó, „szeretetreméltó ravaszsággal mosolygott… oly módon tudta megcáfolni a róla szóló legendákat, hogy többé már senki sem kételkedhetett valódiságukban. ’Néha azzal szórakozom, hogy nem elhitetem, éltem a régi korokban, hanem csak hagyom, hogy elhiggyék’ – mondotta egyszer Madame Pompadournak, máskor azonban – éppen Casanova jelenlétében – beszéd közben úgy mellékesen érintette azt a körülményt, mikor ő a tridenti zsinat atyáival ebédelt.” (Fenyő Miksa: Casanova). Arról, hogy már 300 éves is elmúlt, éppoly természetességgel beszélt, mint arról, hogy birtokában van a panacea, az egyetemes gyógyír; vagy hogy „a természettel azt tesz, amit akar, gyémántokat olvaszt, tíz-tizenkét darab gyémántból egy nagyobbat állít elő, kristálytiszta fényűt, amelynek súlya semmivel sem kisebb”. Minderről úgy szólt, mint csekélységről, ami zavarba ejtette azokat, akik hatásvadászatot vagy szélhámosságot gyanítottak nála – mint ahogy az is, hogy ismeretlen eredetű gazdagsága dacára aszketikusan élt.
Az örök ifjúság, a halhatatlanság esetében – leszámítva az utóbbi 10-20 évet – azt lehet mondani, szinte kivétel nélkül a mágiába és az okkultizmusba ütközünk. Nyugaton és keleten egyaránt. Az örök ifjúság fogalma elválaszthatatlan a többi természetfeletti vonatkozástól, s nem is mindig a fő cél, habár az egyik legtipikusabb. A lényeg inkább a természet által megszabott korlátok áthágása. Ide tartozik az aranycsinálás; vagy a teremtményi státusz, mint végzet meghaladási kísérlete; végül a titkosság: nagyon sokszor nem írták le, vagy csak körülírták a lényeget, amelynek csak néhányan voltak birtokában – a kiválasztottak. Noha az ilyen irányzatok a legjobb táptalajai a szélhámosságnak, maguk az ún. okkultisták nem szemfényvesztők, sokkal inkább kísérletezők, akiket a reális eredmény érdekli. A két típust nem moshatjuk össze; ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni egy-egy konkrét személyről, hogy szélhámosról volt-e. Csak valószínűsíteni lehet.
Az egyik fő vonulat, amelyben az örök ifjúság mint lehetőség megjelenik, az alkimistáké, akik közé Saint-Germain is tartozott. Hogy az alkímiát megértsük, az analogikus gondolkodást kell segítségül hívnunk. Mert azokat a komplikált műveleteket, amelyeket az anyag transzmutációja során vittek véghez, ugyanígy lehet alkalmazni bármire, ami átalakítható, magára az emberi testre is. A lényeg: a kevésbé nemesből előállítani a nemeset. A múlandóból a maradandót. Az analógia alapján érthető az is, miért gondolták, hogy a fémek átalakítása során nyert tinktúrák valamelyikét fogyasztva, szert tehetnek az örök ifjúságra…
A második fő vonulatnak a jógát tekinthetjük. Ennek egyik alapgondolata a testben egy szunnyadó erő feltételezése; ez leggyakrabban az ún. kígyóerő (Kundalini) formájában jelenik meg, amelyet összpontosítás és légzési technikák segítségével ébresztenek fel. A folyamatot intenzív hő- és egyéb érzetek kísérik, főként a hátgerincben, amelyen át az erő felemelkedik. A gyakorlatok alapvető célja a mélyreható és tartós változás a tudatban, s nem a megfiatalodás. A jóga elsősorban nem az egészségre és a fiatalságra irányul. Emellett a jóga gondolatrendszerében szinte magától értetődő a megfiatalodás lehetősége. Ahogy más természetfeletti vagy annak tetsző képességeké is. A látszólag fiziológiai műveletek, mint a légzés visszatartása, vagy a jellegzetes pozitúrák, nem közvetlenül a testre irányulnak, hanem például a testben feltételezett erőkre és erőközpontokra (Csakrákra), amelyeknek ugyan vannak fizikai megfelelőik, de maguk elsősorban nem fizikaiak. Az ezekre való összpontosított figyelem révén a testérzések tudatosítása és a testi folyamatok feletti irányítás rendkívüli mértékben fejleszthető. A jógi többé-kevésbé képessé válhat arra, hogy visszatartsa, szinte „felfüggessze” légzését; hogy lelassítsa, vagy egyes források szerint átmenetileg megállítsa szívműködését. Nehéz határt vonni a reális lehetőségek és a fantázia, vagy illúziókeltés között; és ez vonatkozik a magát irracionálisan magas korúnak hirdető – vagy tanítványainak ilyet ígérő – jógikra is. A szkeptikus könnyen elutasítja a jógát a maga egészében, a hihetetlen állítások miatt; a hiszékeny csodaváró ellenkezőleg, mindenre vevő. Utóbbit alaposan ki is használják a jógával visszaélő szerencsevadászok, akik sokszor bűvészi és hipnotikus képességükkel visszaélve, akár azt is elhitetik, hogy amit a tanítvány lát, az több méter magasságban való levitáció.
Mindezek ellenére érdemes észrevenni a jógában azokat az elemeket, amelyek mind a szellemi képességek, mind a testi egészség fejlesztése terén egyedülálló értéket hordoznak – s épp ezek azok is egyben, amelyek révén lehetségessé válhat a fiatalkori kondíció megőrzése.
A jóga ötvözete olyan gyakorlatoknak és előírásoknak, melyek eredményessége akár a tudomány által is igazolható; és az említett „rejtett erőkkel” való manipulációknak. Az előbbiekhez tartozik a test izmait megnyújtó és a testérzékelést tökéletesítő ászanák (testhelyzetek) gyakorlása; továbbá a lassultság és elmélyült figyelem a légzés, az evés és az ivás terén. Mindezek igazolhatók: ezek során egy olyan lassabb ritmusra áll át a szervezet, amely egyfelől az idegrendszert teszi nyugodtabbá és stresszmentesebbé, másfelől az anyagcserét fogja vissza. Amint majd látni fogjuk: mindkettő valóban hozzájárul az öregedés késleltetéséhez. – És a túlzó állítások az erőközpontok és a halhatatlanság kapcsolatáról? Ezeknek is megvan a maguk szerepe: segítik az önszuggesztiót. Erről pedig újabban már bizonyos, hogy növelheti a valóban működő eljárások hatékonyságát; sőt, hatékonnyá tehet olyan műveleteket is, amelyek nélküle nem érnének semmit. Bizonyos azonban, hogy az önszuggesztióra nemcsak a „lélek”, hanem a test vegetatív folyamatai is válaszolnak. Lehet így előidézni fájdalmat vagy érzéketlenséget, katalepsziás izommerevséget vagy ellazulást, hideget vagy meleget – és akár az erő és energia érzését. Utóbbival már el is jutottunk egyfajta megfiatalodáshoz. Mint Brown Secard, az egykor híres párizsi neurológus.
1889. május 31-én Párizsban, a Francia Biológiai Társaság egyik ülésén a 72 éves Brown Secard beszámolt arról, hogy sikerült megfiatalodnia. Méghozzá attól, hogy bőre alá állati herekivonatot fecskendezett. Ennek eredményeként újra megnőtt az étvágya, testi ereje megújult, szellemi frissessége visszatért.
Secard bejelentésével megszületik az új tudomány, a gerontológia, amely mai formájában az idősödés folyamatát kutatja. Azt a folyamatot, amely azután Brown Secardnál is tovább haladt – a kezdeti sikerek ugyanis átmenetinek bizonyultak. Feltételezhetjük, hogy itt is nagyban besegített az önszuggesztió, amelynek az is táptalajt adhatott, hogy egy hasonló jellegű kísérlet korábban már sikeres volt. Állítólag.
Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Monsieur Berthold, nem tudni, mitől vezérelve, kiherélt egy kakast, majd a heréjét visszavarrta a kakas testén egy másik helyre – lényeg, hogy az így nem vált kappanná, hanem kakas maradt.
Brown Secard után a stafétát az osztrák Steinach és az orosz Voronoff vette át. Először öreg állatokon kísérleteztek, melyekbe fiatal állatok heréit ültették be; az eredmény: látványos megfiatalodás. Ezen felbátorodva, Voronoff azután emberszabású majmok heréit ültette át férfiakba. Ám ezúttal csak átmeneti javulást ért el – ha egyáltalán…
Ami az eljárás mögötti gondolatot illeti, ez lényegében a mai kutatások szerint is megállja a helyét… Az ivarsejtek ugyanis tényleg különlegesek abból a szempontból, hogy végtelenül képesek osztódni. Nem úgy, mint a testi sejtek. Funkciójuk elvileg az élet nemzedékről nemzedékre való átadása. De miért ne lehetne másra is használni őket – például egy öregedő szervezet megújítására?
A keleti taoisták is ezen a nyomvonalon indultak el. Az általuk kidolgozott hosszú élet rítusokhoz azonban nem szükséges import anyag, elegendő a saját – feltéve, hogy valaki meg tudja azt őrizni. A test tehát – akárcsak a jóga szerint – önmagában hordozza a megújító erőt, ezt azonban fel kell ébreszteni. És mint ahogy az erre alkalmas jógagyakorlatok, a taoista szexuális rítusok is ezt célozzák. Lényegében a szexus erejét mint „hiperfizikait” tételezik, amely a testet úgy alakítja át és eleveníti meg, ahogyan a tűz megolvasztja a fémet. Ezek alapján egyfajta „belső alkímiáról” is beszélhetünk.
A taoizmus „panteonjában” a halhatatlanság eszményét testesíti meg az időszámítás előtti III. évezredben élt Huangdi, a Sárga Császár, aki a földiek közül elsőként emelkedett „egy sárkány hátán” a halhatatlanok közé. Miután az Egyszerű Hölgytől, a Sötétbőrű Hölgytől és a Kiválasztott Hölgytől beavatást nyert a szerelem művészetébe, azt mondják, „ezerkétszáz nővel hált, és halhatatlan lett.”
A megfiatalodás és a halhatatlanság kulcsa tehát: „a férfiúi mag kibocsátása nélkül sok fiatal nővel egyesülni.” Magas művészi fokra emelt, de személytelen szexuális rítusról van szó, mely sokkal direktebben irányul a megfiatalodásra, mint a jóga. Nagy hangsúlyt helyeznek az újdonságra – vagy azért, hogy így tartsák fenn a szükséges intenzitást, vagy azért, hogy így nyerjenek minél több jin (női) esszenciát…
Descartes, a 17. századi matematikus és filozófus, követelte, hogy a tudomány találjon már végre „gyógyírt az öregedésre” – méghozzá úgy, hogy az emberre, mint afféle gépre, alkalmazzák a mechanika törvényeit. Ez ridegen hangozhat, az emberi szervezetnek azonban tényleg van egy közös tulajdonsága a gépekkel: az oxidáció. A gépek számára ez rozsdásodást jelent, a mi szervezetünk számára – öregedést.
Az oxigén életfeltételünk és energiaforrásunk – de meg is károsít bennünket. Szükségünk van rá ahhoz, hogy az elfogyasztott táplálékot lebontsuk: ebből nyerjük az energiát. E folyamat során keletkeznek a sokat kárhoztatott szabad gyökök, amelyek elektronokat lopnak el testünk fehérjéitől és a genetikai információt hordozó DNS-től. Ez az „oxidatív stressz” DNS-károsodást, mutációt is előidézhet, ezért számos nyavalyáért és magáért az öregedésért is felelősségre vonható.
Miután ez néhány évtizede kiderült, kezdetét vette a nagy „gyökfogócska”. Úgy találták, aki sok színes zöldséget és gyümölcsöt eszik, melyek a legtöbb antioxidánst (A, C, E vitamint, szelént, stb.) tartalmazzák, az egészségesebb és tovább él. Ugyanez létezik étcsoki és vörösbor verzióban is, ezek antioxidánsai a flavonoidok – mértékkel élve velük, ezek is hasznosak. Mindebből logikusan úgy gondolták, hogy ezen anyagok szintetikus megfelelői – kellően nagy dózisban – a lehető legjobbat teszik majd szervezetünkkel. Csakhogy erre nincs bizonyíték. Sőt, még az a lehetőség is felmerült, hogy gyengítik a szervezet saját képességét arra, hogy megküzdjön a gyökökkel. Ennek ellenére milliók szedik ma is az antioxidánsokat.
A másik út magának az oxidációnak a lassítása. Mivel szabad gyökök a tápanyagok lebontásakor keletkeznek, ha kevesebb a tápanyag, kevesebb a szabad gyök is. A lényeg egy olyan étrendi megszorítás, amely állandó enyhe éhségérzetet tart fenn – és ez nem elhanyagolható faktor, mivel az éhség aktivál egy „életmeghosszabbító” gént (sir2), amely a szervezetet zsírtartalékai felszabadítására készteti.
Hiába a számtalan „fiatalító” szer és kúra, a tudósok azt állítják, egyelőre a kalóriamegszorítás az egyetlen olyan módszer, amelynek hatására vannak bizonyítékok. – A szokásosnál 30-40 százalékkal alacsonyabb kalórián tartott egerek élettartama kitolódik (maximális élethosszuk 39 hónapról 56-ra nő). Fontos megjegyezni, hogy az állatok csak alultápláltak, de nem rosszul tápláltak, mivel sok vitaminhoz és ásványi anyaghoz jutnak. Így aztán nemcsak hosszú életűek, hanem az öregedéssel kapcsolatos betegségeket – mint a cukorbaj és a rák – is elkerülik őket. Valójában a fiatalságuk hosszabbodik meg, és nem az öregségük. Egyetlen szépséghiba, hogy némelyikük elveszíti szaporodóképességét.
A kalóriamegvonás nemcsak állatoknál és nemcsak a laborban működik. Az Okinawa szigeti japánok arról híresek, hogy 40-szer valószínűbben érik meg a 100 éves kort, mint más japán szigetek lakói (továbbá, náluk is ritkább a cukorbetegség és a rák). Sokféle magyarázat született már erre, még olyan is, amely lassú életritmusukat, úgymond „lustaságukat” állítja előtérbe: „amit ma megtehetsz, azt megteheted holnap is”. Ebben is lehet valami, hiszen így elkerülik az öregedést siettető egyik fő tényezőt, a stresszt. Még valószínűbb azonban, hogy magas korukért az étrendjük felelős. Kalóriafogyasztásuk nagyjából 70 százalékkal alacsonyabb más japánokéhoz képest, és sok gyümölcsöt, zöldséget, telítetlen zsírsavat esznek.
Sikerrel jártak az emberekkel végzett kontrollált vizsgálatok is. Leonie Heilbronn és kutatócsoportja (Louisianai Egyetem) félszáz túlsúlyos, de egészséges kísérleti személynél próbált ki különféle étrendeket és mozgásprogramokat. Az eredmények azt mutatták, hogy az extrém diéta – illetve a mérsékelt, de mozgással kiegészített diéta is – csökkenti a testhőmérsékletet és az inzulinszintet. S tudható, azoknál, akik magas kort érnek meg, ez a két faktor szinte mindig jelen van. Diétával vagy anélkül…
A szupercentenáriusok receptjei
Inkább anélkül? Valami ugyanis azt súgja: akik megérik a 100 évet, talán nem is koplalnak olyan nagyon. Talán tudnak valami jobbat ennél. Sokszor ezek az aggok még finoman kérkednek is azzal – midőn a hosszú élet titkát tudakolják tőlük –, hogy életmódjuk nem épp mintaszerű. A hosszú élet titka volt már így a sokat idézett „No sport”, vagy a fehérorosz Hanna Barisevics által javallt disznóhús-csemegeuborka-vodka; de előszeretettel kerülnek elő más szeszes italok is: a 122 évet megért Jeanne Louise Calment a napi egy pohár portóira esküdött, a japán Kamato Hongo a zöld teára és a borra; a 113 éves angliai ex-korelnök, Lucy Victoria d’Abreu pedig a gyömbér mellett a brandyre. – Mindebből a tudomány annyit igazol, hogy némi vörösbor még belefér egy fiatalító csodaétrendbe. És talán az is igaz, hogy nem árt kicsit lazán – azaz fiatalosan – kezelni az életet és magukat a fiatalító előírásokat is. Humorral öregedni – nehogy magunk váljunk nevetségessé, ha nem épp szánalmassá.
Látva az egyre szaporodó lárva- és múmiaszerű arcokat, melyek ráncos, foltos kezekre támaszkodnak, konstatálhatjuk, a plasztikai műtétek általi kamuflázs ritkán sikerül tökéletesen. (Ha esetleg a címlapokon látott, tinédzsernek tetsző 40-es sztártól illúzióink támadnának, gondoljuk meg, a mai számítógépes retusálási trükkök mellett még csak nem is sejthetjük, ki milyen a valóságban.) Maga a szervezet, amely a kifeszített izmok és bőr mögött rejlik, megmarad öregnek. Minden sejtben ott ketyeg a genetikai óra, és minden sejt magán hordja az eltelt évek kitörölhetetlen nyomát. Elsősorban a telomérák formájában.
Biológiai és kronológiai életkor
A teloméra, pontosabban a DNS-szálak teloméra régiója, úgy képzelhető el, mint a cipőfűzők végén a műanyag borítás. Örökítőanyagot nem tartalmaz, funkciója a DNS védelme a károsodástól, elsősorban sejtosztódás során – ő maga azonban minden egyes osztódásakor kopik, rövidül egy kicsit. Így megy ez kb. 50 osztódásig, ezután a teloméra már annyira elnyűtté válik, hogy nem jelentenek többé védelmet, a DNS-szálak kirojtosodnak, a sejt génkészlete sérül, nem osztódik tovább – majd bekövetkezik a sejthalál.
Nem tudni, miért – valószínűleg az öröklés miatt –, egyesek hosszabb telomérákkal születnek, mint mások; nekik nyolcszor kisebb az esélyük egy halálos kimenetelű fertőzésre, és háromszor kisebb egy végzetes szívinfarktusra. Hacsak nem teszi tönkre idő előtt a teloméráikat a stressz, vagy ők maguk nem rövidítik meg azokat életmódjukkal.
E kutatások ismét azt támasztják alá, hogy a bőséges étkezés nem vezet hosszú élethez: ugyanis azok, akik elhízottak, a telomérákban mért biológiai életkor alapján 7,4 évvel öregebbek, mint a kronológiai életkoruk. A láncdohányosok, ha már több évtizede dohányoztak, még ennél is többet, 8,8 évet adhatnak hozzá a korukhoz. A legrosszabb helyzetben sajnos azok vannak, akik folyamatosan erős stresszhatás alatt állnak, például gyógyíthatatlan beteget ápolnak: ez 10 évet koptat el a teloméráikon.
Ez utóbbi alátámaszt egy további eredményt is, miszerint az olyan stresszcsökkentő módszerek, mint a meditáció, vagy a jóga, miért fiatalítanak. Az 5 éve rendszeresen meditálók – rímelve az előbbiekre – legalább 10 év mínuszt írhatnak fel maguknak.
Nem minden sejtre jellemző azonban, hogy csak 50 osztódásra képesek. Vannak olyan sejtek is, amelyeknek a telomérái osztódás után sem rövidülnek, mint amilyenek az ősivarsejtek, az embrionális őssejtek és felnőtteknél a csontvelői őssejtek. Ezekben egy telomeráz nevű enzim állandóan helyreállítja a telomérákat, így a DNS szálak nem rövidülnek. A telomeráz-működés azonban az egyedfejlődés egy pontján abbamarad. Testi sejtjeinkben a telomeráz gének ugyan ott vannak, de kikapcsolt állapotban.
Nem így az ivarsejtjeinkben. Ezért az a végzetünk, hogy génjeink halhatatlanságát szolgáljuk, miközben magunk meghalunk. Testünk úgymond csak „túlélőgép” a génjeink számára. Ha továbbadtuk őket, túladhatnak rajta, azaz átengedhetik az öregedésnek, a betegségeknek és a halálnak. Nem véletlenül aposztrofálta Dawkins a géneket „önzőknek”.
De ott vannak a telomerázok más önző sejtekben is, mint a rákos sejtekben, melyek szintén a végtelenségig tudnak osztódni. A telomerázok ezért fontos célpontot jelentenek a rákkutatásban. Kikapcsolásukkal a rák növekedése megállítható lenne; s a rák kiküszöbölésével elhárulna a fő akadály a megfiatalodás útjából.
A másik oldalon, a testi szövetek öregedéssel járó sorvadását – mint amilyen az izomzat és az agyi állomány csökkenése – megállíthatnánk a telomeráz-gének bekapcsolásával. Ezzel kapcsolatban is elkezdődtek már a kísérletek. Amerikai kutatóknak laboratóriumi körülmények közt telomerázzal sikerült levágott telomérákat visszanöveszteni fiatalkori hosszúságukra. – A labortól az alkalmazásig azonban még hosszú az út. Aki mégis fiatalodni szeretne, de rögtön, minden erőfeszítés nélkül, annak viszont már rendelkezésére áll az új Telomerázok
Nyugati megszorítások „elixír”: a növekedési hormon.
Növekedési hormonok
Edmund Chein doktor eredetileg olyan páciensekkel foglalkozott, akiknek hormonfunkciói sérülések következtében károsodtak. Eközben lett figyelmes arra, hogy a hormonok pótlása „újjáépítő” hatást gyakorolt az izmokra, a csonttömegre, a bőrre és más szervekre is. Elkezdte tanulmányozni az idevágó irodalmat, s ekkor találkozott az alábbi 1990-es kísérlettel, amely későbbi hormonterápiás módszerének alapja lett.
Daniel Rudman (Wisconsin Egyetem) 60 és 80 év közti férfiakon próbált ki egy 6 hónapos növekedésihormon-kúrát. Az eredmények látványosak voltak: a férfiak izomtömege átlagosan 8,8 százalékkal nőtt; testzsírjuk 15 százalékkal csökkent, bőrük kisimult, ráncaik eltűntek. Chein először önmagán kísérletezett, a következő eredményekkel: fél év alatt – minden életmód-változtatás nélkül – koleszterinszintje normalizálódott, mellkasi fájdalma megszűnt, súlyfeleslegétől megszabadult.
Ma már tömegesen zarándokolnak a megifjodni vágyók – köztük nem kevés hollywoodi sztár is – a Palm Springsi Életmeghosszabbító Intézetbe, hogy doktor Chein hormonkoktéljától újra úgy érezzék magukat, mint 25 évesen. Esküsznek rá: kerül, amibe kerül.
Sokáig a hosszú élet egy „szuperszelektíven hosszanélő” genetikai arisztokrácia kiváltsága volt – ez azonban gyökeresen megváltozhat: helyükbe léphetnek a szupergazdagok, akik megvehetik maguknak saját fiatalságukat. Akár ma, növekedési hormonok, akár majdan, telomerázok formájában.
De lehet, hogy a kezeléseknek más áruk is van. Egyelőre senki nem tudja átlátni az összes hosszú távú hatását annak, hogy ilyen komolyan beleavatkoznak az élet természetes „hanyatlásába”. A fiatalító eljárások a sejteket folyamatos megújulásra, szaporodásra ösztönzik, és ez sajnos a rák veszélyét is magával hozza. Ugyanez igaz a harmadik fő irányra, amely az őssejteket használná fel a szervezet regenerálására.Őssejt, az élet forrása
Ha egy öreg egér vérkeringését összekapcsolják egy fiataléval, az öreg egér gyorsabban gyógyul, például sérült izmai gyorsabban regenerálódnak. Az ezt kimutató Thomas Rando (Stanford Egyetem) szerint a titok nyitja a vérben lévő őssejtekben rejlik…
Életünk kezdetén egyetlen megtermékenyített sejt vagyunk. Ez a sejt osztódik, és a keletkező sejtek fokozatosan specializálódnak, különféle feladatokat ellátó szerveket alkotva. Nos, ha egyetlen sejt képes szívvé, májjá, izommá, aggyá válni – akkor nem történhetne-e meg ez újból és újból? Például akkor, ha egyik szervünk olyan károsodást szenved, amelyet ma visszafordíthatatlannak tartunk: amilyen például az izomsorvadás vagy az agyi állomány pusztulásával járó Alzheimer-kór. Nem lehetne-e pótolni az elhalt sejteket és szöveteket olyan sejtek segítségével, amilyenekből valaha létrejöttek? Sőt: nem lehetne akár vadonatúj szerveket előállítani ily módon? – Ez a perspektíva áll az őssejt-kutatás előtt, amely ma – a párizsi genetikust, Axel Khant idézve – „az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos kalandja”.
Őssejtek nemcsak a magzat és az újszülött szervezetében vannak, hanem a felnőttében is, sőt annak minden szövetében. Ezek az őssejtek ugyan már nem olyanok, mint az embrionálisak, de mégsem hordozzák magukon a felnőtt testi sejtek jellegzetességeit. Mintegy lebegnek az embrionális és a felnőtt állapot között. Feladatuk: folyamatosan regenerálni azt a szövetet, amelyhez tartoznak. Minél öregebb az ember, annál kevesebb lesz az őssejtje, így annál lassabban jönnek helyre a sérülései. Ha azonban sikerülne őssejteket előállítani és a szervezetbe bejuttatni, akkor regenerálódási képessége újra a régi lehetne…
De honnan vegyük őket? Ilyen célra létrehozott, vagy „fölösleges” – például a lombikprogram során szám felett keletkező – embriókból? Nem oda jutnánk ezzel vissza, hogy fiatal egyedeket áldozunk fel a megifjodás oltárán? A kérdésről máig nincs megegyezés. Vannak kutatók, akik az embriókat klónoznák, hogy majdan a beteget a saját sejtjeivel gyógyítsák. És ez a kollektív képzeletben a legőrültebb fantazmákat táplálja: örök élet, eugenizmus, teremtés, klónok hadserege…
Nem beszélve arról az aggasztó lehetőségről, hogy a felnőtt szervezetbe ültetett embrionális őssejtek egy speciálisan agresszív ráktípust, ún. teratómát alakíthatnak ki.
Van azonban egy eljárás, amely felkelti annak reményét, hogy nem kell embriókat felhasználni. Catherine Verfaillie (Minnesota Egyetem, USA) felnőtt szervezet őssejtjeit alakította át embrionálisakká. Vagyis olyan plasztikus sejtekké, amelyekből képződhet izom, porc, csont, máj és különböző típusú idegsejtek. Egyelőre úgy tűnik, az így nyert őssejtek nem idéznek elő rákos folyamatokat, csupán megújítják azt a szövetet, amelybe beültették.
A másik – 2004. óta Magyarországon is gyakorlatban lévő – megoldás, hogy az újszülött köldökzsinórjából vesznek mintegy 20-200 milliliter, őssejtekben gazdag vért, amelyet azután lefagyasztva tárolnak. Ha pedig az egyén a későbbiekben szöveti károsodást szenved, saját őssejtjeit juttatják vissza szervezetébe.
S eljöhet egyszer az idő, amikor sejteket, szöveteket és szerveket állítanak elő az őssejtekből – rendelésre… Lehet, hogy a 2000-es évek majdan úgy szerepelnek az emberiség történetében, mint amikor megtettük az első lépést a halhatatlanság felé vezető úton? – Addig is azonban, ki kell iktatni a genetikai károsodásokat és a rákot, például génterápiával. Ekkor már nem lesz akadálya annak, hogy a sejtek szaporodóképességét – telomerázokkal, hormonokkal vagy őssejtekkel – visszaállítsák fiatalkori szintre. A fiatalodás ettől kezdve válhat komolyan vehető lehetőséggé. A futurológusok azonban már ma is számolnak vele.
„Nem tervezem a megöregedést és a meghalást”
Az idézet a futurológus Ray Kurzweil-tól (Wellesley Műszaki Egyetem, Massachusetts) származik, aki az öregedést már nem tartja többnek mérnöki problémánál, mely hamarosan megoldható lesz, miáltal a természetes halál is eltűnik úgy a XXI. század végére. A jóslat a géntechnológia ugrásszerű fejlődésén alapul, mely a XX. század végi információs technológiai forradalomra emlékeztet. A fejlődés ütemét mutatja, hogy míg a HIV vírus meghatározása 15 évet vett igénybe, a SARS (Súlyos Akut Légzési Szindróma) vírusé már csak egy hónapot. Történelmi fordulóponton állunk: eddigi technológiai fejlesztéseinkkel környezetüket alakítottuk; mostantól elménk, anyagcserénk, személyiségünk megváltoztatása a cél; s hogy tönkrement szerveinket lecserélve, elsorvadt agyi pályáinkat újjáépítve akár 150 évig éljünk.
Vagy még tovább? Aubrey de Grey cambridge-i professzor szerint „hatvan körül lehet ma az első ezeréves ember”. Azt hihetnénk, hogy a 43 éves kutató a szüleit óhajtaná életben tartani ennyi ideig, csakhogy hőn szeretett felesége az, aki most éppen 63-ik életévében jár… A számítástudósból lett genetikus-biogerontológus nézetei felidézhetik a transzhumanistákéit: akik úgy képzelik, egyszer – nem is túl sokára – meghaladjuk az emberi állapotot. De milyen alapon is lehet ilyen vagy olyan jóslásokba bocsátkozni?
Hisz amikor a futurológusok belenéznek kristálygömbjeikbe, az eredmények makacsul megbízhatatlanok… Néhány dolgot leszámítva. Azt például, hogy a következő évtizedek technológiai fejlődésére nem lehet a korábbi fejlődés léptékét alkalmazni. A folyamat nem lineáris, hanem exponenciális, és a fejlődés ma rendkívüli mértékben felgyorsul. Akkor mégis mire számíthatunk – lássuk, hogyan festette le a jövőt Graham Lawton idén májusban, a New Scientistben – Enhanced Humans, Being
Humans címen:
„2050-ben Peter Schwartz [Amerikában ismert tanácsadó] eldönti, mit is tegyen élete hátralévő részében. Már két sikeres karriert tudhat maga mögött, s szeretne még egyet, mielőtt meghal – amire nagyjából 50 év múlva számít. Akkor 150 év körül lesz, ami nem rossz egy baby boomer számára, de fiának, aki most 60 éves, még hosszabb életet tervez. Az a világ, amelyben Peter Schwartz él, merőben más, mint amelyben felnőtt. Az ipari és információs korszak immár történelem, melyet elsöpört az élettudományoknak az ezredforduló körül kezdődött forradalma. Schwartzot meglepően egészséges, boldog, gazdag és hosszú életű emberek veszik körül. Sokan felülmúlták velük született képességeiket: érzékeik és emlékezetük élesebb, intelligenciájuk magasabb. Az öregedés rendkívül lelassult: 100 évesek 50-nek néznek ki, 60 évesek 30-nak. Néhányan már most is 120 évnél tovább élnek, de a hosszú élet rekordok minduntalan megdőlnek. A betegség teljesen a múlté. A genetikailag tervezett babák megszokottak: néhányan már eleve olyan kiválasztott vonásokkal születnek, melyeket majd tovább is adhatnak…
Schwartz úrnak nem szokása a levegőbe beszélni: 2006. reális világában üzletember és „szcenárió tervező”, afféle „szuper-tanácsadó”, aki egészségipari mágnásoknak ad tippeket az élet meghosszabbításában rejlő üzleti lehetőségekkel kapcsolatban”.
Noha mindez úgy hangzik, mint egy techno-utópista fantázia – mely éppoly légből kapott, mint az olyan 1950-es jóslatok, hogy az ezredfordulóra holdvárosokban fogunk lakni, vagy tablettákat eszünk étel helyett –, a benne megfogalmazott fejlődésbeli kilátások komoly kutatásokon alapulnak.
Mindennek ellenére, „elementáris erővel sulykolják belénk a halál tudomásulvételét” – ahogy Aubrey de Grey mondja. Berendezkedtünk arra, hogy „a pillanatnak éljünk, mivel hamarosan úgyis meghalunk. Annak tudata azonban, hogy még legalább száz év áll előttünk, sokkal felelősségteljesebbé tehet minket – egymás és szülőbolygónk iránt is.”
Jakabffy Éva, Jakabffy Zsófia |
