Eszméletlen milyen vérzéselállító csodaszert talált fel az egyetemista!
Egyetemi évei során rengeteg dolgot megtanult, de iskolán kívül szinte csak ez, az új találmány érdekelte. Nem hiába! A New York-i Egyetem támogatta is Őt bőségesen, hogy elérje célját. Amit el is ért! Ugyanis 2011-ben 2 versenyt is megnyert újdonsült ötletével, egy másikon pedig második helyet ért el. 5000 dollárt nyert összesen ezeken a megmérettetéseken, ami elég is volt ahhoz, hogy folytathassa ötletének valódivá váltását. Amivel eddig nagyon jól halad, ugyanis a gélt, ha minden igaz, már 2015-ben eladásra kínálják az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, hozzánk várhatóan kissé késleltetve érkezik. Először állatorvosi rendelőkben fogják használni, hiszen rengeteg halálos sérülést lehet vele begyógyítani, aztán, ha minden rendben megy, embereken is fogják tesztelni, majd később használni! Mindez az jelenti, hogy a manapság használatos kötszerek és sebtapaszok kora lejárt volna?! Mi nagyon reméljük, hogy beválik! Ha örülsz ennek az új felfedezésnek, oszd meg Te is, hogy mások is rácsodálkozhassanak és fellélegezhessenek!
https://www.ted.com/talks/joe_landolina_this_gel_can_make_you_stop_bleeding_instantly#
Forrás: Hír+
Ha a test bármely része megsebesül az extracelluláris mátrix segít elindítani azt a folyamatot, melynek során kémiai reakciók sorozatának eredményként létrejön a fibirn- rostok, melyek egymáshoz tapadva elindítják a véralvadást.
Mikor a Veti-gél eléri a vérlemezkéket, segít nekik azáltal, hogy jelzi változtassanak alakzatot, és maradjanak együtt azért, hogy a későbbiekben befoltozhassák a vérereken lévő rést (lásd: Mesterséges véralvadás a katonák túléléséért).
És amikor a Veti-gél kapcsolatba kerül a sérül szövet extracelluláris mátrixával, hozzátapad, egyfajta burkot képezve a terület körül. Ez feleslegessé teszi a seb nyomás alatt tartását. “Úgy néz ki, olyan érzés és úgy is viselkedik, mintha igazi bőr lenne” – mondja Landolina.
Ez nem az első alkalom, hogy sci-fi világa ihleti meg a tudósokat! Ha megnézzük régen a Star Trek volt ilyen hatással a tudományra, és a technológiánkra, mert ezeknek köszönhetjük a fotocellás ajtót, és a mobil telefonokat.
Forrás: IMP