A hosszú élet titkai

Hogyan legyünk aktívak 70 felett is?

ÍGY ŐRIZD MEG AZ EGÉSZSÉGEDET

2015. július 27. 21:50 - Jeunesse Luminesce

Sok országban már az orvosok is olyan bevált módszerek alapján dolgoznak, hogy ne a gyógyítás, hanem a megelőzés legyen a fő cél, és a szerint éljenek az emberek. Valljuk be, országunkban erre vajmi kevés az esély, hogy akár házi orvosunktól, vagy szakorvostól betegség megelőző kúrákat, javaslatokat kaphassunk.


Magyar étkezési szokások 

Gondoltad volna, hogy a mai magyar háztartások a bevételük egyharmadát élelmiszerre költik, éppúgy, mint 20 évvel ezelőtt? A különbség csupán annyi, hogy amíg régen a vásárló ötezer féle ipari élelmiszer közül választhatott, addig a mai fogyasztói társadalomban ennek tízszerese akarja megvetetni magát. Ezek után egyáltalán nem csoda, hogy azt sem tudja, mit válasszon, ha egészséges ételeket akar az asztalra tenni. Sajnos, a magyar étkezési szokásoknak nincs még túl sok köze az egészséges táplálkozáshoz. Arról vagyunk híresek, hogy ételeink túl zsírosak, fűszeresek. Emellett egészségtelenül sok sót, cukrot és lisztet fogyaszt a magyar lakosság nagy része. Azonban, amíg a vásárlásokat elsősorban az árak befolyásolják, a reklámok manipulálják, és egyre kevesebb idő jut a bevásárlásra, a piacra járásra, a főzésre és még a táplálkozásra is, addig ne csodálkozzunk azon, hogy az étkezések során egyre nagyobb szerep jut a félkész- és készételeknek, főleg, ha azokat „akciósan” lehet megvásárolni! Szerencsére azonban végre hazánkban is elindult valami e téren az elmúlt években. El kezdett kialakulni egy olyan környezettudatos vásárlói réteg, amelyik valós szükséglete szerint, gondolkodva vásárol, és előre mérlegeli vásárlásának környezeti és egészségi következményeit is. Minket már nem érdekelnek a nap, mint nap a postaládánkban található reklámújságok, a TV reklámokra sem ugrunk, sőt a tetszetős csomagolás sem hat ránk. Sokkal inkább foglalkozunk az élelmiszerek szavatossági idejével, a származási helyükkel, és főleg, az összetételükkel. Be kell vallanunk, hogy a fogyasztói társadalomnak előnye is van. Ma már valóban választhatunk. Ez a választás egy felelősségteljes döntés kell, hogy legyen, hiszen a választásunk tényleges következménnyel van egészségünkre, a mezőgazdaságunk fejlődésére és az étkezési kultúránk átalakítására is. 

Miközben készültem ennek az előadásnak a megírására, végeztem egy felmérést ezzel kapcsolatban az ismerőseim körében. Voltak, akik csak néhány szokást vettek fel, voltak, akik mindegyiket, de olyan ember is akadt, aki teljesen elzárkózott. Nem tudom, hogy ön melyik csoportba fog tartozni, az viszont biztos, hogy már azok is, akik csak néhány szokást építettek be az életükbe, arról számoltak be, hogy sokkal energikusabbnak érzik magukat, később fekszenek, könnyebben tudnak reggelente felkelni. Gyakori volt a testsúly csökkenés, migrénes fejfájások szűntek meg és gyógyíthatatlannak mondott bőrbetegségek kezdtek visszahúzódni, hogy csak néhány eredményt említsek meg… Ha úgy dönt, hogy belevág, akkor ön is érezheti majd azt, hogy fokozatosan egyre egészségesebbé válik. Ne aggódjon, semmilyen nem kívánatos mellékhatással nem kell számolnia! Mindegyik általam javasolt módszer teljesen biztonságos és egyszerűen beépíthető bárki életébe.

A vízfogyasztás fontossága életünkben

Mától a napi vízfogyasztásod minimum 2,5-3 liter legyen!

Kezdd azzal, hogy abbahagyod az üdítők fogyasztását! Ne csak a szénsavasat, hanem a rostosat is!

Nem azt mondom, hogy soha ne fogyassz ilyen üdítőitalokat, de azt tudd, hogy pl. a kólának rendkívül savas a kémhatása, így 1 pohár kóla annyi oxigént köt le, amit csak 32 pohár lúgos víz tud pótolni.

Tudtad, hogy: Magyarországon jelenleg nem kapható olyan üdítőital, ami ne tartalmazna cukrot vagy -ami még rosszabb - mesterséges édesítőszereket? Ez utóbbiak pedig leggyakrabban mérgező vegyületek.

Hidd el, ez akkor is így van, ha a dobozon az szerepel, hogy: „hozzáadott cukrot nem tartalmaz”! Ennek oka, hogy már a nyersanyag előállításakor hozzárakják, így a termék palackozója már valóban nem ad hozzá cukrot. Tehát, nyugodt szívvel ráírhatja a fenti szöveget a dobozra…

Hogy mit is igyál helyette? VIZET! VIZET! VIZET!

Igen, kizárólag vizet, ami lehet PÍ-víz, forrásvíz vagy tisztított víz, de semmi esetre sem vezetékes víz. Ugyanis a csapból folyó víz tartalmazhat klórt (ami nemcsak, hogy egy idegméreg, de megöli a bélrendszerünkben lévő szervezetbarát baktériumokat is), különféle íz-és szaganyagokat, baktériumokat, gombákat, gyógyszermaradványokat, hormonokat, vegyi anyagokat, nehézfémeket stb. Sokan abban a tévhitben élnek, hogyha felforralják, akkor az semlegesíti ezeket a szennyeződéseket. Sajnos, azonban ez nem így van! Ezek ugyanúgy benne maradnak, és mérgezik a szervezetet. A szénsavmentes víz fogyasztásával pedig az a probléma, hogy ha folyamatosan ásványvizet fogyasztunk, akkor életünk során kb. 200 kg ásványt, kőzetet juttatunk be a szervezetünkbe, a benne lévő felesleges ásványi anyagok lerakódnak a kiválasztó szerveinkben, ereinkben. A túlzott mértékű ásványi sók bevitele pedig meggyorsíthatja szervezetünk öregedését. Arról nem beszélve, hogy egy palack előállítása, megsemmisítése és szállítása mekkora környezetterhelést okoz. Ha eddig úgy gondoltad, hogy te egészségesen élsz, hiszen gyümölcsével kezded a napot, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, mivel a gyümölcslé szárazanyag tartalmának feldolgozásához annak víztartama nagyjából el is használódik. Arról nem is beszélve, hogy a gyümölcsöket a termőhelyükön dolgozzák fel, és a szállítás olcsóbbá tétele érdekében kicsapatják a gyümölcs eredeti víztartalmát. A forgalomba-hozás helyén pedig ezt a sűrítményt csapvízzel hígítják vissza! Az étkezés során felvett vízmennyiséggel pedig csupán csak annyi a probléma, hogy az teljes egészében a táplálék feldolgozására és a szervezet méregtelenítésére fordítódik. De ugyanígy plusz munkát ad a szervezetünknek a többi - kevésbé egészséges folyadék is -, legyen az kávé, tea, alkohol, bármi … Ha csak ilyen módokon vinnél be vizet a szervezetedbe, akkor az egyszerűen nem fedezné a szervezetedben zajló méregtelenítési folyamatok vízigényét. Azt most nem részletezem, hogy miért fontos a rendszeres méregtelenítése a szervezetednek, de azt fogadd el, hogy a mai világunkban méregteleníteni muszáj! A méregtelenítés legegyszerűbb módja: a kellő mennyiségű vízbevitel. Mondhatod erre azt, hogy: „Rendben, de én nem is szoktam szomjas lenni, időm sincs rá, és különben sem szeretem a vizet!” Tudnod kell azonban, hogy a vízhiányos állapot egyáltalán nem akkor kezdődik, amikor már a szánkban érezzük a szomjúságot. Ekkor szervezetünk már régen szomjazik, vízveszteségünk nagyobb, mint a testtömegünk 1%-a, és legalább egy jó nagy pohár - minimum fél liter - vízre van ilyenkor szüksége. Ugye, Te sem gondolod komolyan, hogyha a vizet nem pótoljuk a szervezetünkben, miközben testünk 75%-a vízből áll, akkor azt komolyabb következmények nélkül megúszhatod? Ha nem fogyasztasz megfelelő mennyiségű vizet, akkor kialakulhat egy vízhiányos állapot a szervezetedben, és idővel krónikusan dehidratálttá válhat a tested (ez egy állandó jelleggel fennálló vízhiányos állapot), ami számos betegség kialakulásában szerepet játszhat. Milyen problémákat okozhat a kiszáradás:

 emésztőrendszeri fájdalmak

 reumatikus, izületi fájdalmak – ha nehezen tudsz felállni a székből

 gyakori fejfájás

 nyaki fájdalmak – ha képtelen vagy a fejed forgatásával körbenézni

 krónikus székrekedés – ha nincs naponta legalább kétszer székleted

 gyakori húgyúti gyulladás – ezt jelzi, ha a vizeleted nem halvány, nem színtelen és szagtalan

 krónikus fáradtság annak ellenére, hogy eleget vagy sokat is alszol

Amennyiben ezek többsége jellemző rád, akkor most rögtön igyál egy nagy pohár vizet.

Milyen előnyökkel jár a rendszeres, kellő mennyiségű vízfogyasztás?

1., Súlyveszteség 

Azért is érdemes lecserélni a szénsavas üdítőket a vízre, mert szinte pár hét alatt megszabadulhatunk néhány kilótól. A víz ugyanis nem tartalmaz kalóriát, zsiradékot, cukrot, szénhidrátot, viszont elveszi az étvágyat, így tökéletes kiegészítője lehet egy diétának. Tudtad, hogyha éhségérzeted van, akkor néha elég, ha iszol néhány deciliter vizet, hiszen csak vízre volt szüksége a szervezetednek?

2., Energia 

Ha ki vagy száradva, sokkal kevesebb az energiád, emiatt fáradtnak érzed magad. Ekkorra szervezeted már kimerült, izmaid elgyengültek, és szédülhetsz is. Igyál gyorsan legalább fél liter vizet!

3., Bőrünk egészsége 

A megfelelő mennyiségű vízbevitel jót tesz a bőrnek is. Ne várd azt, hogy egyetlen éjszaka alatt fog kitisztulni a bőröd, viszont a rendszeres, kellő mennyiségű vízfogyasztásnak kb. egy hét után már lehetnek látható jelei. 4., Méregtelenítés Ha elegendő folyadékot fogyasztunk, víz formájában, szervezetünket szabályszerűen átmossuk. Így távozhatnak legegyszerűbben a felgyülemlett méreganyagok, ami csökkenti a vesék és a máj terhelését.

5., Vitaminok 

A rendszeres vízfogyasztás elősegíti a vitaminok, ásványi anyagok és egyéb tápanyagok gyorsabb felszívódását is.

Figyelem:

Minél idősebb valaki, annál kisebb a szomjúságérzete, ezért ekkor fokozottabban kell
figyelni a folyadékpótlásra

Intenzív sporttevékenység közben, különösen nagy melegben a vízveszteség mértéke elérheti a 2 litert óránként.

A gyerekeket már pici korban célszerű rászoktatni a rendszeres vízfogyasztásra, így később sem fog nehezükre esni a tiszta víz megivása. Mindig jusson eszedbe, hogy az egészséges életmódhoz elsődleges a rendszeres és kellő mennyiségű tiszta víz fogyasztása! Tedd szokásoddá! Hasznos tippek:

Igyál egy pohár vizet reggel felkelés után, hiszen ekkor vagy legjobban kiszáradva, és a szervezeted tele van méreganyagokkal

Fejezd be a napot egy pohár víz megivásával. 

Napközben is mindig legyen a kezed ügyében víz, vigyél magaddal mindenhova legalább egy palacknyi vizet, bárhová is mész, hogy utazás közben is tudd fogyasztani nyári melegben tedd szokásoddá (ha még eddig nem tetted volna), hogy legalább egy üveg vizet viszel magaddal, ha gépkocsit vezetsz, ugyanis a vízhiány csökkenti a koncentráció képességet.

Minden étkezés előtt és után is igyál legalább egy pohárnyi vizet, hogy ezzel is segítsd az étel felszívódását ha számítógéppel dolgozol, akkor legalább 2 méternyi távolságban legyen elhelyezve a vizes palackod, különben ki lesz téve a káros sugárzásoknak (ez a telefonra is vonatkozik – azt se tedd a víz közelébe)

Kimerítő edzés közben ne csak a vízmennyiséget pótold, hanem az elvesztett sómennyiséget is feltétlenül pótold soha ne várj addig, amíg szomjas leszel.

Ha ezek után úgy döntesz, hogy nem iszol több csapvizet, és beszerzel egy víztisztító berendezést, akkor először is gratulálok a döntésedhez, másodszor pedig javaslom, hogy válaszd őket­­: easpring

A három fehér méreg 

A szakirodalom a „három fehér méreg”-ként emlegeti szervezetünk legnagyobb ellenségeit: a lisztet, a cukrot és a sót. Sajnos egy „átlagember” élelmiszer fogyasztásának 75%-át ezek teszik ki. Ha azonban eljut hozzánk a kellő információ ezek káros hatásairól, akkor legközelebb már jobban odafigyelünk arra, hogy mit is teszünk a bevásárlókocsinkba, így segíthetve szervezetünket a hatékonyabb működésben. A bélflóra ellensége: a fehér liszt Javaslom, hogy kezdd az étkezésed átalakítását azzal, hogy mától kerüld el a fehér lisztből készült ételek fogyasztását. Ide tartoznak a kenyerek, péksütemények, ropik, száraz tészták, az édes és a sós sütemények, sőt az ételekbe kerülő rántás is. Tudtad, hogyan készül a fehér liszt? Először is eltávolítják róla a tápanyagokban gazdag csírákat és a héját, majd a rostban gazdag korpát, így csupán a tápanyagszegény, szénhidrátdús rész marad meg. Ezt őrlik lisztté. A finomított lisztből készült pékáruk – de ide sorolhatjuk a fehér rizst és a fehér tésztákat is –, hízlalnak, ugyanis az általuk szervezetünkbe juttatott üres kalória laktat, de nem táplál.

Így ahelyett, hogy csillapítottuk volna vele éhségünket, hamarosan még éhesebbé válunk.

Megoldás: Mivel a szénhidrátra szükségünk van, ezért a zöldségeken és a gyümölcsökön kívül teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, tésztákat tanácsos fogyasztani. Ezek sokkal lassabban szívódnak fel – így hatékonyabban csökkentik az éhségérzetet - és megvannak bennük az emésztéshez szükséges ásványi anyagok és rostok, hiszen tartalmazzák a gabona héját és a csírák fontos anyagait is. Ezáltal elősegítik az emésztést és csökkentik a zsír koleszterinszintjét. Arról nem beszélve, hogy sokkal táplálóbbak és ízletesebbek, mint a fehér lisztből készült társaik. Helyettesíthető még teljes kiőrlésű, hántolatlan, finomítatlan gabonafélékkel: barna rizs, árpa, zab, köles, hajdina, búzakorpa, zabkorpa stb. Bioboltokban már rendkívül nagy a választék ilyen termékekből. Figyelem! Soha ne hagyd magad becsapni! Vásárlás közben jól nézd meg, hogy mit teszel a kosaradba! Ez mindig nagyon fontos, de élelmiszereknél különösen.

Soha ne olyan kenyeret vegyél, amire az van ráírva, hogy „teljes kiőrlésű liszt-TEL készült”!

Némely gyártó csupán 5-10% teljes lisztet kever a fehér lisztbe. A Te kenyered legalább 50- 60%-ban tartalmazzon teljes kiőrlésű lisztet. Ne érd be kevesebbel!

A barna kenyér legtöbbször nem azért barna, mert teljes kiőrlésű lisztből készült, hanem azért, mert megszínezték.

Ha azt hiszed, hogy a rozskenyér megfelelő lehet, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak.

Általában csak rozsból őrölt fehér lisztből készítik.

A kukoricás kenyér pedig alig látott kukoricalisztet.

A teljes kiőrlésű kenyérnek olyan magas a tápanyagtartalma, hogy két szelettel is jól lehet lakni.

Hogy akkor mégis melyiket válaszd? Ha rám hallgatsz, és biztosra akarsz menni, akkor minél hamarabb beszerzel egy kenyérsütő gépet, és ezentúl magad készíted el a péksüteményeidet. (Vállalkozó kedvűbbek háztartási malmot is vehetnek, hogy a gabonát is maguk őröljék meg.) Sokkal változatosabb kenyereket fogsz tudni készíteni, hiszen olyan hozzávalókat tehetsz bele, amilyeneket csak szeretnél. Arra biztatlak, hogy kísérletezz bátran! Lehet, hogy eleinte szokatlannak fogod találni ezt az új ízt – mivel kicsit savanykásabb, mint az eddig megszokott -, de hamarosan tapasztalni fogod, hogy megérte váltani. Ha gondolod, kezdd úgy, hogy először csak a szükséges lisztmennyiség negyedét cseréled le teljes kiőrlésű gabonára, és fokozatosan emeld az arányát. Magad is csodálkozni fogsz, hogy milyen könnyen át tudsz állni a teljes kiőrlésű gabonákból készült ételek fogyasztására. A jutalmad pedig nemcsak az lesz, hogy nap, mint nap a friss kenyér illata lengi be a konyhádat, hanem az is, hogy ezek a kenyérféleségek sokkal tovább maradnak majd frissek, mint a fehér lisztből készült, áruházakban vásárolt pékáruk.

Az édes méreg: a cukor Biztosan Te is hallottad már, hogy a fehér cukor mennyire káros az egészségre. De vajon azt is tudod, hogy léteznek ma már egészséges édesítőszerek is? Gondoltad volna, hogy amíg a cukorrépa cukortartalma csak 18%, addig a finomított cukoré 95%? Szervezetünk nem képes ekkora cukormennyiség befogadására, nem tudja mind megemészteni, ezért a felesleges cukor elkezd erjedni bennünk. Igen, jól értetted, a cukor ugyanúgy hat a szervezetünkre, mint az alkohol. Igaz ugyan, hogy a cukor egy hasznosuló szénhidrát, ez az egyik fő táplálékunk, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cukorról van szó. A finomított cukor számos betegség forrása. Valójában méreg a szervezet számára, mert nincs benne semmi, ami eredetileg a cukornádban vagy a cukorrépában megtalálható volt. Gondolok itt a fehérjékre, az enzimekre, a vitaminokra stb. A finomított cukor 99%-ban egy szénhidrátból álló anyag, semmilyen nyomelem és vitamintartalma nincsen, üres kalória (akárcsak a fehér liszt). Viszont megemésztéséhez többféle nyomelem és vitamin szükséges, amiket mind a szervezetünkből von el. A túlzott cukorfogyasztás káros hatásai:

1., Alkoholképződés 

 a szervezetünkben a túlzott cukorfogyasztás miatt a máj fokozottabb munkára kényszerül, ami a máj méretének növekedéséhez vezethet. Így fordulhat elő májnagyobbodás olyan embereknél, akik egyáltalán nem isznak alkoholt, viszont túl sok édességet fogyasztanak. A máj károsodása pedig maga után vonhatja a látás- és a bőrproblémákat is.

2., Cukorbetegség 

A finomított cukor fogyasztása megterheli a hasnyálmirigyet, az inzulintermelő béta-sejtek kimerülhetnek.

3., Túlsúly 

A ma már népbetegségnek számító túlsúly kialakulásához is nagymértékben hozzájárul a finomított cukrok mértéktelen fogyasztása.

A felmérések szerint ma annyi cukrot fogyaszt el egy ember két hét alatt, mint elődeink kétszáz évvel ezelőtt egy teljes év alatt!

4., Emésztőrendszer megbetegedései 

Az emésztési zavarok 60-70%-a megszűnne, ha az étkezésünkből eltávolítanánk a cukrot.


5., Vitaminhiányt okozhat A finomított cukor

 B1 vitamint von el a szervezetből. Ennek következménye a fokozott idegesség, agresszivitás, székrekedés és légzési nehézség.

Kutatások kimutatták, hogy a hiperaktivitás legfőbb oka a túlzott cukorbevitel. Azoknál a gyerekeknél pedig, akiknek az étrendjéből kivonták a fehér cukrot, jelentős koncentrációjavulást figyeltek meg. A fehér cukor savasító hatása miatt kálcium hiányt tud előidézni, ami csontritkuláshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.

6., Rákos sejtburjánzást indíthat el 

A cukor hatására a sejtek megduzzadnak, és a számuk is nő. Rákos folyamatok indulhatnak be a szervezetben. Kutatók kimutatták, hogy a finomliszt és a fehér cukor fogyasztása vastagbélrákot okozhat. Tudtad, hogyan készül a fehér cukor? A répaszeleteket először is kilúgozzák, majd az így kapott levet mésszel tisztítják. A szűrés után jön a savas fehérítés, majd a bepárlás és a cukor kristályosodásáig a vákuumban történő főzés. Ezt követi a finomítás, még egy fehérítés, melyhez ismét a kénsavat használják fel. Végül jön az utolsó szűrés és a kristályosító bepárlás.

Figyelem! A barna cukor szinte semmivel nem egészségesebb, mint a finomított cukor. Szervezetre gyakorolt hatása csaknem megegyezik a fehér cukoréval. Sőt, már ezt is hamisíthatják! Jó példája ez annak, hogy nem mindig igaz, hogy az a jobb, ami drágább.

A cukortartalmat az alábbi szavakkal is szerepeltethetik a termék összetevőiben: dextróz, fruktóz, glükóz, laktóz, maltóz, szacharóz. A mesterséges édesítőszerek pedig lehetnek: aszpartam, szacharin vagy szorbitol néven is. Jó tanács! Mielőtt még azt hinnéd, hogy a különféle mesterséges édesítőszerekkel is ki lehet váltani a fehér cukrot, azt kérném, hogy ne tedd!

Ugyanis van egy aszpartam nevű szer, ami rengeteg készítményben megtalálható. Ide sorolható az összes ligth-os (cukormentesnek hirdetett) termék az Orbit rágótól kezdve a Coca-Cola light-ig, és minden szirupos kiszerelésű gyógyszer (amiket elsősorban gyerekek fogyasztanak). És, hogy teljes legyen a sor, a mesterséges édesítőszereket is aszpartámból készítik, ami bizonyítottan rákkeltő és idegkárosító hatással bír. Lehet, hogy tényleg cukormentes, de megéri, hogyha mérgező??? Megoldás: Fogyasszunk természetes édesítőszereket, azaz mézet, nádcukrot vagy stíviát.

A méz a legismertebb természetes édesítőszer, amely nagy mennyiségű ásványi anyagot, nyomelemet és különböző vitaminokat tartalmaz. Egyszerű cukrai gyorsan felszívódnak, és nem raktározódnak el a szervezetben, így nem hízlal. Nem utolsósorban pedig nagyon finom. Bátran használjuk édesítésre!

A nádcukorról -ha egyszer megkóstolod -, nem fogsz többé lemondani! Ugyanis az íze diós és karamellás egyszerre. A finomítatlan nádcukor megőrzi a növény értékes tápanyagait, gazdag nyomelemekben és ásványi anyagokban. A fehér cukorral szemben nem elveszi az energiát, hanem valósággal feltölt.

A stívia (stevia) egy természetes megoldás lehet az édesítőszerek világában. Levele kb. 30szor édesebb a cukornál, míg folyékony és por alakban 250-300-szor. Érdekessége, hogy nemcsak belsőleg édesítésre, de külsőleg különféle bőrproblémák kezelésére is használhatjuk.

A só fehér arany vagy méreg? A válaszom: Is-is. Mindkettő lehet. Csak rajtunk múlik… Ha hiszed, ha nem, a sóval való gyógyítás évezredes szokásra tekint vissza. Mérgezéseknél, kígyómarásnál már a természeti népek is sót használtak a méreg hatástalanítására. Bizonyára Te is tudod, hogy az emberi test második legfontosabb alkotóeleme a víz mellett a só! Mivel vizet és sót mindennap veszítünk, folyamatosan pótolni, biztosítani kell ezeket szervezetünk számára. Nem furcsa, hogy a modern orvostudomány óva int bennünket a só fogyasztásától? Sajnos azonban nem alaptalanul. Az élelmiszeripar itt is megtette „áldásos” hatását. A mértéktelen finomítási eljárásoknak köszönhetően saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy EZ a só, már nem AZ a só, amit régen fogyasztottunk. Egyszerűen már nincs is só íze, ami nagyon megnehezíti a háziasszonyok dolgát a főzés során. Ez a finomított, feldolgozott só - amit étkezési sónak vagy konyhasónak hívunk – egyáltalán nem tartozik a tápláló ételek közé. Azért, hogy csillogóan fehér legyen, ne csomósodjon bele a sótartóba számtalan fizikai, és kémiai eljáráson esik át. Az értékesebb ásványokat kinyerik belőle, és külön értékesítik, majd vegyszerekkel szennyezik. És nem csak a mesterséges hozzáadott kálium-jodidról vagy a nátrium- nitritről beszélünk, ami minden szakértő szerint rákkeltő hatású, hanem például az alumínium- hidroxidról, amit az állagának megtartása miatt úgy kevernek bele, hogy még a csomagolásán sem kötelesek feltüntetni. A szakemberek a konyhasóban található mennyiséget problémásnak tartják, az alumínium ugyanis igazolt módon lerakódik az agyban. A konyhasó rendszeres fogyasztásának egyéb következményei:

 reumás megbetegedések,

 kiszáradás,

 vese túlterheltség,

 ráncosodás,

 narancsbőr,

 vizenyő, ödéma.

Létezik egészséges só? Hát, persze, hogy létezik, különben nem is említettem volna meg! A tengeri só és a Himalaya só mind a 84 ásványi anyagot tartalmazza, amire a szervezetünknek szüksége van. A Himalaya só többmillió éves napfényt és energiát tárol magában. Az őstengerek kiszáradásakor keletkezett, több mint 220 millió éve. A hegység kiemelkedésével a só réteg a földfelszín közelébe került, így napjainkban kb. 400-600 méter mélységben található, teljesen természetes formában, a mai káros környezeti hatásoktól védve. Mindenféle ipari beavatkozástól mentesen, kézzel bányásszák ki, majd kisebb darabokra törik, megtisztítják, és a napon szárítják. A Himalaya kristálysóhoz többféle formában lehet hozzájutni. Kapható porként, granulátumként, illetve sókristályként is. Mire használható a Himalaya só az ételeink ízesítésén kívül?

 Külsőleg sófürdő készítésére – rendszeres használata mindenféle bőrproblémára megoldást nyújthat Oldat formájában orrüreg tisztántartására

 Sószappan formájában a testet dörzsölve kitűnő hidratáló, salaktalanító és narancsbőr elleni hatással rendelkezik.

 Meleg sópárna jótékony hatású fül-, derék, váll, hátfájás esetén

 Sólámpaként, sótéglaként hangulatvilágításra, színterápiára, levegő tisztítására

Figyelem!

 Főzéskor a sót utólag, a főzés végén add hozzá, így megőrzi eredeti ízét!

 Ezt sem szabad túladagolni! Az emberi szervezet számára szükséges napi só mennyiség: 0,2 gramm. Ezzel szemben egy ember átlagosan kb. 12-20 grammot fogyaszt! Veséink azonban csak napi 5-7 grammot tudnak kiválasztani, ezért rendkívüli megterhelésnek vannak kitéve. A többi sót szervezetünk igyekszik “megkötni”, hogy kivédje romboló hatását. Ezt csak úgy képes megtenni, hogy ezt a nedvességet a sejtektől vonja el, azaz felléphet a vízhiányos állapot, amiről már korábban is írtam. Vitaminbevitel, de nem mindegy, hogyan! Azt tudod már, hogy miért van szükség megfelelő mennyiségű víz bevitelére, remélhetőleg lemondtál már a „három fehér méreg” további fogyasztásáról is, hiszen most már tisztában vagy azzal, hogy mennyire károsak szervezetünkre, és azzal is, hogy mivel lehet helyettesíteni őket. Most azt ismerheted meg, hogy a mai rohanó világban a rendszertelen étkezés, a szintetikus élelmiszerek fogyasztása, a környezetszennyezés hányféle egészségügyi probléma forrása lehet. Természetesen a megoldást is megtalálod a végén. Tudtad, hogy:

Élelmiszereinkben több mint 8000 féle tartósítószer és adalékanyag található,

Évente több mint 54 kg testidegen anyagot és 4,5 liter rovar- és gyomírtószert viszünk be a szervezetünkbe 2 kg szilárd szennyező anyagot lélegzünk be?

Szervezetünk nem képes egyedül megküzdeni ekkora terheléssel! Ma az átlagéletkor hazánkban 75 év. Ha valaki eléri a 80-at, az már csodaszámba megy! Hitted volna, hogy vannak olyan népcsoportok (pl. az Ázsiában élő hunzák), ahol nem kevés 100 év fölötti ember él? Ráadásul nemcsak, hogy jól érzik magukat a bőrükben, hanem a nálunk legrettegettebb betegség, a rák náluk ismeretlen fogalom! Mi lehet ennek az oka? Egyértelműen kimutatható, hogy a táplálkozás, ill. az életkörülmények. Elhiszed most már, hogy 50 év fölött sem kell mindenféle betegséggel együtt élni? El tudod képzelni, hogy egyáltalán nem szükségszerű velejárója az öregedésnek a cukorbetegség, az állandó fáradtság, az ízületi fájdalmak, hogy a súlyosabb betegségekről ne is beszéljünk? Legtöbbször csak a megfelelő információ hiánya gátol meg minket abban, hogy teljes értékű életet tudjunk élni! Szerencsére erre is van megoldás! Mi okozza napjaink betegségeit, az ún. civilizációs betegségeket? A legtöbb civilizációs betegség oka a nem megfelelő táplálkozás mellett az, hogy milyen életkörülmények között élünk. Tudom, hogy a levegőszennyezésre, a vizeink tisztaságára nincs túl nagy ráhatásunk, de az igenis rajtunk múlik, hogy milyen élelmiszereket veszünk magunkhoz. Nagyon fontos ételeink átvizsgálása. Először is meg kell néznünk, hogy milyen tápértékű élelmiszereket fogyasztunk. Alapszabályként elmondható, hogy vissza kell térnünk dédszüleink táplálkozási formájához. Az ő étkezésükből egészen biztosan hiányoztak még az élelmiszeripar által feldolgozott élelmiszerek, a félkész vagy mirelit termékek. Ők kizárólag természetes alapanyagú ételeket fogyasztottak. Ha egy élelmiszerről ránézésre nem lehet megmondani, hogy miből van, akkor nem tanácsos elfogyasztani! Miért nem elég ma már a zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása? Sajnos, ma már egyszerűen képtelenség kizárólag az élelmiszereken keresztül bejuttatni szervezetünkbe a létfontosságú összetevőket. Mivel az elmúlt 20 év alatt 70%-kal csökkent a zöldségek és gyümölcsök vitamin-és ásványianyag-tartalma, ezért legalább 3-4 kg-ot kellene egy étkezéskor megennünk belőlük ahhoz, hogy kellő mennyiségű vitamint juttassunk a szervezetünkbe. Ez az oka annak, hogy ma már - ha elhisszük, ha nem -, szükségünk van különféle táplálék kiegészítőkre, de még jobb, ha funkcionális élelmiszereket fogyasztunk. (A funkcionális élelmiszerek olyan táplálékok, amik bizonyítottan egészség javító hatással vannak szervezetünkre.) Rengeteg cég van, akik ilyen termékeket árulnak. Célszerű jól körülnézni, és olyat választani, amelyek biogazdaságban lévő gyümölcsökből készült, jó minőségű termékeket forgalmaznak. Sokan idegenkednek attól, hogy ezeket a termékeket közvetlenül a cégek termékforgalmazóitól vásárolják meg. Pedig ennek csupán ez a két alapvető oka: Ezzel az értékesítési formával ki tudják kerülni a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi hálózatokat, sőt reklámra sem kell költeniük. Ez eredményez kedvezőbb árakat, így juthatnak hozzá a vásárlók ezekhez a termékekhez kedvező áron.

Termékforgalmazóik közvetlenül a fogyasztókkal kerülnek kapcsolatba, így sokkal személyre szabottabb információkkal tudnak szolgálni, és egyben elmondhatják saját tapasztalataikat is a termékekről. Én egy olyan céget választottam, amelyik a világ egyik legerősebb antioxidáns és gyulladáscsökkentő italát készítette el. Terméke ma egyedülálló a piacon, hiszen kizárólag a gyümölcsök magvaiból készül hidegsajtolási eljárással. Ennek köszönhetően nemcsak, hogy megőrzi a benne lévő tápanyagokat, de sokkal nagyobb hatóanyag tartalommal is rendelkezik, mintha a gyümölcsök egyéb részeiből készült volna. Ráadásul tartalmazza azokat a szervezetünk számára nélkülözhetetlen esszenciális zsírsavakat, amiket a szervezetünk nem tud önmaga előállítani.

Az első olyan termék, ami képes átjutni a vér-agygáton, így segíthet akár olyan „gyógyíthatatlannak” tartott betegségekben is, amik az agyat támadják (Alzheimer, Parkinson kór, agydaganat). Hogy miért van szükség antioxidánsok bevitelére? Azért, mert a minket érő egyre nagyobb környezeti terhelés során rengeteg szabadgyök kerül a szervezetünkbe. Ennek számtalan oka lehet. Pl: gyógyszerek szedése, dohányzás, alkoholfogyasztás, a mérgező anyagokkal való érintkezés, de bizonyos mértékig a fürdőszobai kellékeink, tisztálkodó szereink is. Szabadgyököket termelnek a modern civilizáció használati tárgyai is: mikrohullámú sütő, mobiltelefon, számítógép, televízió. Sőt, bármilyen hihetetlen, de egy kimerítő edzés is szabadgyökök termelődésével jár. Ezek után mit gondolsz, Te el tudod kerülni ezeket? Számos betegség kialakulásában a szabadgyökös folyamatok káros hatása figyelhető meg. Korunk civilizációs betegségei (allergia, szemproblémák, bőrbetegségek stb.) is a szabadgyökök számlájára írhatók. Az öregedési folyamatok, a bőr idő előtti öregedése és az időskori szenilitás is idesorolható, még ha nem is nevezhetjük ezeket betegségeknek. Tények napjainkból:

Mi, magyarok még mindig világelsők vagyunk a szív- és érrendszerei megbetegedésekben

A daganatos betegségek előfordulása két és félszer nagyobb hazánkban, mint az európai átlag Magyarországon a halálozási okok 75%-a közvetve vagy közvetlenül táplálkozási eredetű. Ráadásul tartalmazza azokat - a szervezetünk számára nélkülözhetetlen - esszenciális zsírsavakat, amiket a szervezetünk nem tud önmaga előállítani. Az első olyan termék, ami képes átjutni a vér-agygáton, így segíthet akár olyan „gyógyíthatatlannak” tartott betegségekben is, amik az agyat támadják (Alzheimer, Parkinson kór, agydaganat). Hogy miért van szükség antioxidánsok bevitelére? Azért, mert a minket érő egyre nagyobb környezeti terhelés során rengeteg szabadgyök kerül a szervezetünkbe. Ennek számtalan oka lehet. Pl: gyógyszerek szedése, dohányzás, alkoholfogyasztás, a mérgező anyagokkal való érintkezés, de bizonyos mértékig a fürdőszobai kellékeink, tisztálkodó szereink is. Szabadgyököket termelnek a modern civilizáció használati tárgyai is: mikrohullámú sütő, mobiltelefon, számítógép, televízió. Sőt, bármilyen hihetetlen, de egy kimerítő edzés is szabadgyökök termelődésével jár. Ezek után mit gondolsz, Te el tudod kerülni ezeket? Számos betegség kialakulásában a szabadgyökös folyamatok káros hatása figyelhető meg. Korunk civilizációs betegségei (allergia, szemproblémák, bőrbetegségek stb.) is a szabadgyökök számlájára írhatók. Az öregedési folyamatok, a bőr idő előtti öregedése és az időskori szenilitás is idesorolható, még ha nem is nevezhetjük ezeket betegségeknek. Tények napjainkból:

Mi, magyarok még mindig világelsők vagyunk a szív- és érrendszerei megbetegedésekben

A daganatos betegségek előfordulása két és félszer nagyobb hazánkban, mint az európai átlag Magyarországon a halálozási okok 75%-a közvetve vagy közvetlenül táplálkozási eredetű.

Sokféle vizsgálatot végeztek és végeznek még ma is az antioxidánsok és a különböző betegségek összefüggéseiről. Annyit nyugodt szívvel állíthatunk, hogy ma már igencsak szükség van természetes antioxidánsokban gazdag élelmiszerek fogyasztására. És, ha ezt nem tudjuk a napi gyümölcs-és zöldségbevitelből biztosítani -már pedig nem tudjuk, ahogy fent kiderült -, akkor nincs más választásunk, mint hogy olyan készítményekkel pótoljuk ezt, amikben a napi ajánlott mennyiség megtalálható. Ismerd meg jobban a fent említett, természetes alapanyagokból álló antioxidáns italt: http://kornyezettudatoselet.hu/a-magok-ereje Mielőtt a végére érnénk… Tudom, hogy számtalan hasznos módszer létezik még egészségünk megőrzésére. Ez a tanulmány csak az általam legfontosabbnak tartott információkat tartalmazza és néhány lehetséges megoldást ismertet a teljesség igénye nélkül. Hiszem azt, hogy minden ember életében eljön az a pillanat, amikor elgondolkodik azon, hogy mit is tehetne egészsége megőrzése, esetleg visszaszerzése érdekében, vagy csupán azért, hogy jobban érezze magát a bőrében. Előfordulhat, hogy Te már utána is néztél, de nem tudtad eddig, hogyan is indulj el. Nem ígérhetem, hogy könnyű dolgod lesz, ha a fent említett tanácsaimat be akarod tartani. Viszont az eredmény mindenképpen önmagáért fog beszélni. Elképesztő változásokat fogsz észlelni magadon. Jobb lesz a közérzeted, rendkívül energikussá válsz, ezáltal több mindenre képes leszel, mint korábban. Emlékezz erre: csak 21 napos rendszeres gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy valami szokássá váljon! A hogyan-ra választ kaptál, hiszen ebből a tanulmányból kiderült, hogy milyen lépéseket kell tenned egy egészségesebb élet eléréséhez.

Most már csak azt kell megkeresned, hogy miért akarod megcsinálni az általam ajánlott életmódváltást. Hidd el, ha erre választ adsz magadnak, akkor egész biztosan sikerülni is fog! Remélem, felkeltettem az érdeklődésedet annyira, hogy nemcsak elgondolkozol azon, mit is tudnál megvalósítani az általam javasoltakból, hanem meg is teszed a kezdő lépéseket az egészségesebb élethez vezető úton! ….mert az egészség mindenkinek jár!

A paprika rákölő, zsírégető, csökkenti a koleszterin-, és triglicerid-szinteket

A paprikát, azaz a Capsicum nemzetséget a burgonyafélék családjába soroljuk. Tudományos neve a termése csípős ízére utal. Erős paprikát fogyasztók körében a daganatos betegségek okozta halálozási arány jóval alacsonyabb, mint azon országokban, ahol kisebb a fogyasztása, ismertette a World Health Organization (WHO). A paprikának azonban emellett számos más jótékony hatása is van… A tudósok arra is rájöttek, ha valaki erős paprikát fogyaszt reggelire vagy ebédre, akkor az illető aznap kevesebbet eszik étkezések közben, étkezés után. A kísérletekben részt vevő emberek, akik reggelihez erős paprikát fogyasztották, kevesebbet ettek, mint más napokon. A paprika tehát étvágycsökkentő, ráadásul növeli az elégetett kalóriák számát, ennek oka a kapszaicin tartalom, mely olyan termogén szer, ami növeli az anyagcserét, fokozza a kalória és zsírégetést. Nem véletlenül tartalmaz számos modern zsírégető kapszaicint. Óriási meglepetésre az erős paprikáról a közhiedelemmel ellentétben az is kiderült, hogy a gyomorfekélytől szenvedőkre is jótékony hatással van, ha csípős ételeket fogyasztanak. A paprika kapszaicin tartalma növeli a vérellátást a gyomor nyálkahártyájában, így természetes úton segít és regenerálja azt. A vérkeringést mindenhol, belső szervektől a bőr felszínéig, az egész testben fokozza. A Duke Egyetem tanulmánya szerint a kapszaicin a belek gyulladásos betegségeinek gyógymódját jelentheti. A chili pedig megvédi a gyomrot az aszpirin hatásaitól. Antibakteriális tulajdonságai miatt a kapszaicin hatásos arcüreggyulladás esetén, emellett nátha esetén enyhíti az orrdugulást és hasznos lehet allergiaproblémák enyhítésében is. A szív és érrendszeri problémák enyhítésében is nagy szerepe van, csökkenti a koleszterin-, és triglicerid-szinteket, valamint képes feloldani a fibrint, amely a vérrögök kialakulásáért felelős. A szervezetben kialakuló tumorok sokszor fibrin védőbevonattal alakulnak ki, így ennek feloldása a tumorokat kiszolgáltatott állapotba hozza. Az olyan étkezési kultúrákban ahol gyakrabban fogyasztanak csípős paprikát, sokkal alacsonyabb a szívroham és az agyvérzés előfordulási aránya. Tehát nagy előnyben van, aki szereti a csípős paprikát, mert nemcsak az ételeket varázsolja ízletesebbé számára, hanem fogyasztásával az egyik leghatékonyabb rákölő is a szervezetébe jut, s mindeközben még fogyaszt is! /Lajdi Klára/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalsagtitka.blog.hu/api/trackback/id/tr387795756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása