A hosszú élet titkai

Hogyan legyünk aktívak 70 felett is?

ŐSSEJTEK

2015. július 09. 08:24 - Jeunesse Luminesce


1889. május 31-én Párizsban, a Francia Biológiai Társaság egyik ülésén a 72 éves Brown Secard beszámolt arról, hogy sikerült megfiatalodnia. Méghozzá attól, hogy bőre alá állati herekivonatot fecskendezett. Ennek eredményeként újra megnőtt az étvágya, testi ereje megújult, szellemi frissessége visszatért.


Secard bejelentésével megszületik az új tudomány, a gerontológia, amely mai formájában az idősödés folyamatát kutatja. Azt a folyamatot, amely azután Brown Secardnál is tovább haladt – a kezdeti sikerek ugyanis átmenetinek bizonyultak. Feltételezhetjük, hogy itt is nagyban besegített az önszuggesztió, amelynek az is táptalajt adhatott, hogy egy hasonló jellegű kísérlet korábban már sikeres volt. Állítólag.

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Monsieur Berthold, nem tudni, mitől vezérelve, kiherélt egy kakast, majd a heréjét visszavarrta a kakas testén egy másik helyre – lényeg, hogy az így nem vált kappanná, hanem kakas maradt.

Brown Secard után a stafétát az osztrák Steinach és az orosz Voronoff vette át. Először öreg állatokon kísérleteztek, melyekbe fiatal állatok heréit ültették be; az eredmény: látványos megfiatalodás. Ezen felbátorodva, Voronoff azután emberszabású majmok heréit ültette át férfiakba. Ám ezúttal csak átmeneti javulást ért el – ha egyáltalán…

Ami az eljárás mögötti gondolatot illeti, ez lényegében a mai kutatások szerint is megállja a helyét… Az ivarsejtek ugyanis tényleg különlegesek abból a szempontból, hogy végtelenül képesek osztódni. Nem úgy, mint a testi sejtek. Funkciójuk elvileg az élet nemzedékről nemzedékre való átadása. De miért ne lehetne másra is használni őket – például egy öregedő szervezet megújítására?
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalsagtitka.blog.hu/api/trackback/id/tr107795862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.